Menedék alapítvány

Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején. (Náhum 1,7)

Mérföldkövek

2013. év eleje fontos fordulópontot jelentett a Menedék Alapítvány számára, hiszen első főidős munkatársunk, Huszár Géza aktív szolgálati ideje véget ért. Visszatekintve az elmúlt huszonhét évre egy ünnepség keretében köszöntük meg úttörő szolgálatát, melynek eredményeként Budafokon, Bodrogon és Kiskunmajsán elindulhatott a Menedék szolgálat: szociális és gyermekvédelmi intézmények, oktatás és gyülekezeti munka. Hálásak vagyunk, hogy mindezen keresztül Istenünk csodáit, és hatalmát tapasztalhattuk meg akkor, amikor romba dőlt életek újraépülhettek, vagy gyermekek, akikről szüleik lemondtak, új családot és reményteljes jövőt kaphattak. 

A budafoki Mamásotthon új vezetője Szilágyi Zsuzsanna lett, aki átvette a szolgálat irányítását.

Szeretnénk megerősíteni a Menedék szolgálat gyülekezetekkel meglévő, vagy kiépítendő kapcsolatait. Szívesen meglátogatjuk a közösségeket, beszámolunk szolgálatunk alakulásáról, amikor bizonyságot tesznek velünk együtt az új életre jutott, vagy új irányba vezetett segítettjeink is. A gyülekezeti kapcsolattartást és a szolgálatok szervezését a jövőben Huszár Géza fogja végezni, aki az alábbi elérhetőségeken fogadja és egyezteti a megkereséseket: 06-20-953-4282, iroda@menedekalapitvany.hu.

Menedék Sajtószolgálat

Szólj hozzá!

Megszakítás