Menedék alapítvány

Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején. (Náhum 1,7)

Megtaláltam Jézust!

Berki Klaudia vagyok, és pár hónapja kerültem a Menedék Mamásotthonába édesanyámmal és a két öcsémmel. Egész kicsi korom óta érdeklődtem Isten iránt, de a lényeget sokáig nem igazán értettem meg.

Most 16 éves vagyok és az Otthonban látva a sok boldog hívő embert, én is elkezdtem érezni, hogy valami vagy Valaki hiányzik az életemből. Egyre többet kezdtem azon töprengeni, hogy kéne erről beszélnem valakivel… Napokig keringtem az iroda körül és gondolkodtam. Egyik nap összevesztem anyával azon, hogy nem tudtam elmenni a barátnőimmel a Velencei tóra. Épp emiatt lógattam az orrom, amikor az otthon vezetője megkérdezte, hogy miért szomorkodom. Azt feleltem, hogy „azt is kell”. Mosolyogva, kedvesen azt mondta nekem: „Többet ér a bánat, mint a nevetés, ha a szomorú arc mellett jobbá lesz a szív.” (Préd 7:3)

Aztán álltam még ott egy kicsit és kijött az irodából az otthon másik munkatársa, Ági, és ő is azt kérdezte, miért vagyok szomorú, de neki csak annyit mondtam, hogy nincs semmi baj.

Később Ági kijött az irodából egy borítékkal a kezében és megkérdezte, ismerem-e azt, akinek címezték.

Ez állt a címzett helyén: Az a kedves szomorú lányka, akinek szeretjük a mosolyát!

Utóirat: Úszógumit vigyél!

Feladó: Menedék Alapítvány Mamásotthonának szerető Munkatársai.

Valami nagyon megfogott ezekben a sorokban. Eleinte nem tudtam, hogy mi, de most már tudom. Az a tisztaság, az az önzetlenség és az a példás szeretet mások iránt, amelyek ezekben a sorokban rejtőztek. Imádkoztam az Úr Jézushoz, hogy adjon erőt és őszinte szavakat, aztán lementem az irodába. Megköszöntem Áginak a borítékot és leültem vele szembe. Nagyon sokat beszélgettünk nyíltan és őszintén. Elmondta, hogy minden problémára Isten a megoldás, ha teljes szívemből befogadom a szívembe az Úr Jézust. Elmondta, hogy ne keseredjek el a múltbéli rossz dolgok miatt, hiszen Isten minden hibámmal együtt szeret és elfogad. Ehhez el kell hinnem azt, hogy az Úr odaadta a Fiát mindenkiért, és akkor is odaadta volna, ha egyedül én lennék e Földön. Megkérdezte, hogy hiszem-e ezt és készen állok-e erre a lépésre?

Készen álltam. Megnyitottam az Úrnak a szívem és engedtem, hogy beköltözzön. Megtértem!

„Mert így szól az én Uram, az Úr, Izrael szentje: A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek!” (Ézsaiás 30:15)

Szólj hozzá!

Megszakítás