Huszár Géza kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült.

Géza munkásságával jelentős részt vállalt Magyarország legújabb kori szociális munkájának megteremtésében. Részt vett a Menedék szociális és gyermekjóléti intézményeinek létrehozásában, és munkája révén létrejött a kiskunmajsai Menedékváros is. Több díjat és elismerést is kapott élete során. Amikor a különböző elismerésekről kérdeztem, gyakran említette, hogy mindenért egyedül Istené a dicsőség. A díjak közül az egyik legértékesebbként azt a kézzel készítettet emelte ki, amit 60. születésnapjára a Menedékváros lakóitól kapott.

Az elismerés kapcsán beszélgettem Gézával, kérdeztem Menedékes életútjáról.

Mikor érezted először azt, hogy ezen a területen van feladatod?

1984-ben. A gyülekezetben egyre inkább észrevettük a rászoruló embereket és kerestük, hogy hogyan segíthetnénk rajtuk. A „hajléktalan” mint kifejezés, ekkor még nem létezett. „Toplák”, ilyesmi szavakat használtak rájuk. Hivatalosan nem is mondta ki ekkor még senki, hogy léteznek Magyarországon olyanok, akiknek nincs hol lakniuk. Sőt, akinek nem volt lakhelye, azt még meg is büntették.

Hogyan indult el a szolgálat?

Imádkoztunk. Kerestük azt, hogy hogyan segíthetnénk. A Teaklub volt az első olyan hely, ahová vártuk a szükségben lévőket. Fél évig az alapítókkal együtt azért imádkoztunk, hogy Isten mutassa meg és hozza el azokat, akik felé szolgálnunk kell. Szeptemberben jött el az első ember a Teaklubra. Azután egyre többen kezdték el látogatni az alkalmakat.

A kezdeti nehézségek láttán nem gondoltatok arra, hogy abbahagyjátok?

NEM! Folyamatosan imádkoztunk. Elindult a Teaklub, aztán pedig jött a Fiúotthon.

Milyen nehézség jut eszedbe, amin Isten átvezetett és egyértelmű megoldást adott?

Az én életemnek is volt olyan pontja, ami nehézségekkel volt tele, és az Istennél találtam meg a megoldást. Így én is az Isten útját és megoldásait szerettem volna a szükségben lévőkkel megismertetni. Egy konkrét nehézség a szolgálat kezdetén például az volt, hogy megjelent egy fiú a nevelőtanárával, aki segítséget kért, mert nem volt hová mennie. Hogyan segítsünk? Hol adjunk szállást neki? Hova rakjuk ezt a fiatalembert? Ebben az időben a gyülekezetből az egyik testvér megvette a gyülekezet melletti házat. Elkezdtük a telken kialakítani a Fiúotthon elődjét. Aztán jött a következő jelentkező, aki épp a sittről jött ki…

Te voltál a Menedék első főállású munkavállalója. Hogyan történt mindez?

Pedagógusként dolgoztam akkoriban egy iskolában, egy olyan munkahelyen, amelyről tudtam, hogy Istentől kaptam. Mégis úgy éreztem, hogy el kell jönnöm onnan. Kértem az Istent, hogy válaszoljon nekem: ne várakoztasson, hanem még ma adjon választ. Ekkor jött az Ige, amikor a király eljön és szétválasztja a juhokat a kosoktól: „Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok…” (Máté 25:35) Ezt követően beszéltem az iskolaigazgatóval arról, hogy kilépnék az állásomból. Az igazgató azt kérte tőlem, hogy várjam meg a félév végét. Ez teljesen összhangban volt azzal, amire én is gondoltam. Így történt, hogy a félév zárását követően, 1986. február 1-jével a Menedék első főállású munkavállalója lettem.

Melyik a legkedvesebb Menedékhez köthető emléked?

Nincsen ilyen, nem tudok legkedvesebbet mondani. Azt tudom, hogy valamiért minden intézmény létrehozásánál ott kellett lennem. Én ezt akkor nem éreztem, csak csináltam mindenhol azt, amit kellett.

Milyen bátorítást, üzenetet adnál át a jelenlegi és leendő munkatársaknak?

Istennel. Mindent Istennel: véleményt kérni, engedelmeskedni, és kitartónak lenni.

Köszönöm a beszélgetést! Zárásképp a 127. Zsoltár versei jutnak eszembe: „Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök. Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget.” Isten áldását kívánom életedre!

Boda Gábriel