Az emberekkel való foglalkozás az egyik legnehezebb és ugyanakkor legszebb dolog. Legnehezebb talán azért, mert a sok-sok odafigyelés, segítség, befektetett idő és munka eredménye sokszor nehezen, vagy egyáltalán nem látható. Szeretnénk változást hozni, segíteni, bátorítani, tovább mozdítani a ránk bízottakat. Ugyanakkor a változás nem (csak) rajtunk múlik. Nem tudunk a másik helyett dönteni, változtatni, változni és ez sokszor leterhel, elkeserít minket is.

De fordítsunk egy kicsit a nézőpontunkon: vajon nekünk mennyire megy könnyen a változás? És Isten hogyan éli meg azt, hogy a sok törődés, idő, energia ellenére olyan nehezen formálódik át az életünk? Sokszor azt gondoljuk, hogy Ő is úgy reagál, mint ahogy mi szoktunk: egy ideig próbálkozik, aztán látva a bukásainkat, kudarcainkat elcsügged és végül feladja a reményt is, hogy valaha lesz belőlünk valami…

Az a döbbenetes és egyben reménykeltő helyzet, hogy Ő egyáltalán nem így áll hozzánk! Pál így fogalmazza meg, hogy milyennek ismerte meg Urát:

„Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára.” (Fil 1,6)

Vagyis a mi Urunk reménnyel telve néz ránk. Ő hiszi, hogy az életünkben ki fog formálódni az, amivel kapcsolatban lehet, hogy mi már a reményt is feladtuk.

Két igevers nagyon megragadott az utóbbi időben. Az egyik a Menedék irodájában egy tablón olvasható: „A tövis helyén boróka nő, a csalán helyén mirtusz nő. Az ÚR dicsőségére történik ez: örök jelként, amelyet nem lehet eltörölni.” (Ézsaiás 55,13)

A másik – szintén a prófétától: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.” (Ézsaiás 43,18-19)

Mindkét helyen azt látjuk, hogy Isten a lehetetlennek tűnő helyzetek mestere. Ahol nyoma sincs az életnek, vagy a változásnak, ott az Ő csodájaként új élet támad. Az életünk kiszáradt, csak gazt termő területein beavatkozik és csodálatos növények szökkenek szárba. A víztelen helyeket pedig folyók szelik át! Isten egyik legnagyobb csodája az, hogy közel jön és a mi kiszáradt, megkeményedett életünket megöntözi és olyan módon formál minket, amit nem is reméltünk.

Miközben a Menedékben nehéz sorsú emberek között dolgozunk és sokszor nem látjuk hogyan történhetne változás, javulás, emlékezzünk arra, hogy a mi Urunk éppen az ilyen lehetetlen helyzetek mestere!

Engedd, hogy először rajtad, benned dolgozzon a Mindenható. Engedd át neki életednek azokat a területeit, ahol korábban a szárazság volt az Úr. Ő pedig jön és életet fakaszt benned. És ez a benned történő változás hatással lesz a környezetedre, a rádbízottakra. Hiszen Isten elsősorban nem azt használja, amit mondunk, vagy teszünk, hanem a jellemünket. Azt adjuk tovább, akivé váltunk. És éppen ez az, ami az Úr dicsőségére lesz. Hiszen ez nem emberi, nem tőlünk jön, hanem az Ő munkájáról beszél.

Szegedi Balázs
hitéleti igazgató, BMSZ